Bejelentés




Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.












Linkek



Sarkantyúk: A sarkantyú a lovas fölszerelés azon tárgya, amellyel a lovat gyorsabb futásra lehet serkenteni. Honfoglaló magyaroknál nem található meg. Valószínűleg a sarujuk segítségével vagy a comb szorításával adtak jelet a gyorsabb futásra. Alkatrészei a lábbeli sarkát körülölelő félkör alakú szár, ebből nő ki a tüske vagy a forgó taréjjal ellátott nyak és a szárnál lévő a felcsatolásra szolgáló szíj illetve csat. Használata hazánkban a XI. században terjedt el nagymértékben. Előtte az ú.n. késő Karoling – kori sarkantyúk a divatosak. Nyakuk hosszú, a végén gúla vagy kúp helyezkedik el. Száraik szétállóak a kora Karoling – kori sarkantyúkkal ellentétben, amelyek szárai egymással párhuzamosak.
A XI századtól a XII. sz. közepéig a szár nem egyenes, hanem felfelé hajlik. Kevés darab áll a rendelkezésünkre és rövid a használati időtartama is. Ebből arra lehet következtetni, hogy használata nem volt célszerű. Használatukkor nem a sarkantyú tüskéje, hanem az oldala ért a lóhoz. Így a kívánt eredmény is elmaradt.
A XII – XIII. században a sarkantyú szára a boka ívében meghajlik, nyaka pedig lefelé hajlik. Tüskéik többnyire félgömbön ülő kúp, négyoldalú gúla, gúlán ülő gúla.

A XIII. századmásodik felében szinte átmenet nélkül jelenik meg a merev tüskék helyett a forgó taréjú sarkantyúk. Ez kíméletesebben érinti a ló oldalát, mint a merev tüske, ugyanis a tüske belemélyed abba, de a forgó taréj elcsúszik a ló oldaláról. A szárak alakja ugyanúgy íves. Ezt a típust kora gótikus sarkantyúnak nevezzük.
A XIV. században ez a sarkantyú annyiban változott, hogy a szárak végén gyűrűs kiképzés figyelhető meg, ez a felkötést szolgálta. A csillag alakú taréj eddig méretben kissé megnövekedett. A lovagkorban a sarkantyú használata nagy kitüntetésnek számított. Csak az a lovag hordhatta, aki ezt a harctéren kiérdemelte. A harci vértezet súlya tette indokolttá a sarkantyú nyakának a meghosszabbítását, hogy el lehessen érni vele a ló oldalát. Ugyanis a páncélba nehezebben mozgott a végtag, így a rövid nyakú sarkantyú használata kényelmetlenné vált. A Század végére már 12 – 14 cm a nyak hossza. Gótikus sarkantyú
A XV. században a tornalándzsák tartásának köszönhetően megváltozott a lovas tartása is. Ismét nagyobb nyakú sarkantyúra volt szükség. A lovakat ebben az időben a kor divatja szerint bársonnyal takarták le, ami szintén megnehezítette a sarkantyú használatot és indokolta egy hosszabb nyak kialakítását. A vértezethez viselt sarkantyút nem mindég szíjazták a lábbelihez. Volt, hogy egyszerűen felcsavarozták rá. Ezek a fajták csupán a tarajos nyakból álltak szárak nélkül. Anyaguk vas vagy sárgaréz. Nyakuk minden esetben egyenes.
A XI századi divat szerint a szárak fél csésze alakban kiszélesednek és az egész sarkat körülölelik. A Nyak csak kis mértékben emelkedik fel. Ez a késő gótikus sarkantyú.
A XVI. századi huszársarkantyúk jellegzetessége, hogy a csillag alakú taréjuk szokatlanul nagyméretű. Az egri múzeum gyűjteményében található egy huszársarkantyú, amelynek 12 ágú taréjának az átmérője 23 cm. A szár végén kettős fülnyílás szolgál a felkötésre. Egy ilyen sarkantyú ábrázolás a füleki csempén is látható. Ez a példa tipikusan magyar jelenség.
A XVI. század végén jelentek meg a reneszánsz sarkantyúk. Ezek már nagyon finom, míves darabok voltak. a legszebben kidolgozott csillagokat ezen találni. A nyakrész elhagyja a gótikus formát és megrövidül. Egyenes vonalvezetésű ívben felfelé hajló és lefelé megtört, vagy lefelé hajló és fölfelé megtört formák a divatosak. Tipikusan XVI. századi a felfelé megtört nyakúak, a lefelé megtörtek korábbiak. A szárakat vésésekkel, áttörésekkel díszítették. Annyira divatba jött ez viselet, hogy nyugaton 1630 körül már az is sarkantyút hordott, aki egyébként nem is lovagolt
.

Zablák
A zablák a ló irányítására szolgálnak. A lovas felszerelés legnélkülözhetetlenebb darabja. Két fajtája van: a csikózabla csuklósan összekapcsolt két tengelyből áll, végéhez gyeplőszár – karika csatlakozik. Ennek a fejlődésében jelenik meg a zablapecek, amely a zablatengely oldalra csúszását akadályozza meg. Ez készülhet vasból vagy csontból, formája egyenes vagy S alakban meghajlított. A feszítőzabla szerkezete miatt inkább szorítózabla, neve is mutatja, hogy nem a leg humánusabb darabok közé tartozik. A gyeplőszár megrántásakor az oldalpecket összekötő tengely a ló álla alá csúszik, ez készteti megállásra.



A M.N.M. leletanyagában szerepel három román – kori feszítőzabla. Kettő Zsámbékon, egy Gödöllő és Kerepes közt került elő. A gödöllői zabla tengelye kettős csúcsívű nyelvszorítóból áll, a csúcsív vége kanálszerűen kiszélesedik, ami érinti a ló szájpadlását. Állát szorítópánt öleli körül. A feszítőkar lengő helyzetben van egészen addig, míg a szárat meg nem húzzák. A zsámbéki zablák ugyan abba a típusba tartoznak, csak méretüket tekintve kissé nagyobbak.
A XV. századi feszítőzablák úgy alakultak ki, hogy a csikózablák peckei elcsökevényesedtek, alsó szárai pedig megnyúltak. A felső szárba a feszítő lánc kapcsolódott. Ez körülölelte a ló állát, alulra pedig a gyeplőszár. A nyelvszorító vas már másodrendű szerepet kapott. A gyeplő meghúzásakor a fékező erő a ló állára és már nem a szájpadlására hatott.


Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!